Roma Felirat Magyar
A 609-ben felszentelt katolikus templom elnevezése Santa Maria ad Martyres lett (olaszul Santa Maria dei Martiri), de a nép ajkán hamarosan lerövidült a Santa Maria Rotonda formára. Ebből ered az épület mai olasz hétköznapi neve, a Rotonda (magyarul rotunda, körtemplom), valamint az előtt lévő tér elnevezése is (Piazza della Rotonda).
Roma felirat magyar
A templomot kupola fedte, ami akkoriban merész újításnak számított. Az épület két alkalommal is leégett. I. sz. 80-ban Domitianus építette újjá, ám az épület 110-ben ismét tűzvész áldozata lett. Ma ismert formáját Hadrianus császár idején nyerte el, aki szinte az alapjaitól építette újjá a 120-as évek első felében, a homlokzaton azonban az eredeti építtető tiszteletére elhelyezték a rá utaló feliratot: MAGRIPPALFCOSTERTIVMFECIT (Marcus Agrippa Lucius fia, harmadízben konzul építtette).[5] 202-ben ismét restaurálták az épületet, ekkor Septimius Severus és Caracalla utasítására.
A praenestei fibula eredetét kezdettől fogva vitatták. Az olasz régészek a hetvenes években egyenesen hamisítványnak kiáltották ki, azt állítva, hogy az ékszert Helbig manipulálta a fibula oldalára vésett felirattal együtt. A közelmúltban a legmodernebb technológiai eszközökkel vizsgálták meg a csatot és kiderült, hogy mégiscsak eredeti. Így a praenestei fibulán olvasható felirat a legrégibb latin nyelvű írásos emlékké vált.
A koronaküldés révén a magyar történelmi tudatban rendkívül előkelő helyen szereplő II. Szilveszter a nyugati hagyományban rossz pápaként maradt meg, mivel itáliai ellenlábasai számos rosszindulatú történetet terjesztettek róla. Araboktól nyert műveltsége és az iszlám egyetemeken eltöltött évei nyomán hamar szájra kaptak a legendák arról, hogy Szilveszter az ördöggel trafikált, varázskönyvek erejével és démoni segítők erejével bírt, pedig a valóságban csak a tudás hatalmát tartotta birtokában.
Electa. A görög és római városok lakóit feliratok sokasága vette körül. A forumok és agorák, a szentélyek és városi utcák a napi hirdetményektől az örökkévalóságnak szánt monumentális feliratokig kínáltak olvasnivalót a járókelőknek. Mit akartak ezek az emberek egymásnak, az isteneknek vagy éppen a jövőnek üzenni? Hogyan jutottak el az első ákombákom feliratoktól a kisebb könyv terjedelmű hivatalos dokumentumokig? Ezt az utat mutatja be a nagyközönségnek és a kezdő epigráfusoknak e bevezetés, amely a legújabb eredményeket is megosztja olvasóival. Nincs még egy forrásanyag, ami olyan gyorsan gyarapodik, mint a görög és római feliratok gyűjteménye. E források feldolgozása évről évre átrajzolja az ókor történetét, néha alapvető változásokat hozva. A két szerző munkásságának középpontjában áll a feliratok világa, ezért megbízható vezetők azok számára, akik első lépéseiket teszik meg ezen az úton.
Az új korszakot aztán a reneszánsz és a humanizmus hozza, amikor már nemcsak a római provincia etnográfiai emlékezete, de annak kutatása is elkezdődik. Ez elsősorban a római feliratok gyűjtésében merül ki, amelyet Antonio Bonfini (1434-1503) és az őt megelőző, ma már ismeretlen nevű Antiquissimus kezdi el. Bonfini 1497-ben befejezett Rerum Hungaricarum decades cimű munkájában 22 alkalommal említi Dacia provincia nevét, részletesen elemezve az ő korában ismert ókori forrásokat, főleg a provincia meghódítását, a traianusi dák háborúkat valamint a provincia feladását említi. Teszi ezt úgy és azért, hogy az egykori római provinciát és a dicső római múltat összekösse a Corvinus család pszeudo-római múltjával és mítoszával. A Dacia kutatások alapforrása sokáig Ptolemaios Geographikája és Plinius leírása volt, néhány apróbb ókori forrással, amelyet abban a korban fedeznek fel.
Rendkívül fontos lépés a Dacia kutatásban Megyericsei János munkássága, aki a 15. század végén kezdi el gyűjteni a római feliratokat Erdélyben és nevéhez kötődik a ma már csak vatikáni kódexben (Cod. Vat. 5250) és néhány további töredékes kézírásban fennmaradt több, mint 120 felirat, amelyet Daciából gyűjtött össze. Nevéhez kötődik például Várhely Sarmizegetusával való azonosítása is.
Utódja, Stephanus Taurinus Dózsa Györgyről írott monumentális kötetében rövid összefoglalóját adja Dacia akkor ismert történetének, amely még mindig a provincia traianusi meghódítását, annak főbb városait (Zalatna, Apulum, Zeugma?, Sarmizeghetusa), a dákok mesés gazdagságát és a provincia gyors feladását ecseteli. Teszi ezt úgy, hogy a római múlt itt is historicizáló, dekoratív célt szolgál, a magyar királyok dicsőségét emelve, a régió gazdagságát, fontosságát hangsúlyozva. Jacobus Bongarsius 1600-ban írott munkájában (Rerum Hungaricarum scriptores vari historici) átveszi Megyericsei és a kor általános irodalmi forrásait, néhány új felirattal vagy adalékkal megtolva azt.
Fontos historiográfiai összefoglaló Verancsics Antal, a Res Gestae Divi Augusti egyik darabjának felfedezőjének összefoglaló műve (De situ Transsylvaniae. Moldaviae et Transalpinae), amely nemcsak összefoglalja a kor addig ismert ókori forrásait és feliratait, de már tudatosan elemzi az előtte levő Dacia-összefoglalásokat is, kritikai megjegyzésekkel látva el azokat. Azt is mondhatnánk, hogy a Verancsics féle Dacia-történet az első igazi historiográfiai munka a provincia történetéről. A humanista Dacia irodalom legsikeresebb és máig idézett munkája azonban Szamosközy István 1593-ban kiadott nagy műve (Analecta lapidum vetustarum et nonnularum in Dacia antiquitatum), amelyben részletesen összefoglalja a provincia történetét.
Az első magyar nyelvű Dacia történetet Huszti András művének magyarra fordítása jelenti, amely 1791-ben jelent meg Ó- és új Dácia az az Erdélynek régi és mostani állapotjáról való História címmel. Kiemelendő Weindenfelder Lőrinc jezsuita pap munkássága, aki két nagy munkát is írt az ókori Dacia történetéről, második, 1744-es kötetében már Dacia térképet is közöl.
Új kort nyitott a kutatásban Joannes Seivert 1773-as munkája (Inscriptiones monumentorum Romanorum in Dacia Meditterranea), amely az addigi legteljesebb feliratgyűjtemény volt és megalapozta a 19. századi tudományos epigráfiai gyűjtéseket. Illusztrációi és térképei miatt rendkívül értékes J. von Hohenhausen Die Alterthümer Daciens in dem heutigen Siebenbürgen című 1775-ös munkája, amely számos ma már elveszett tárgyakat is leír és újabb Sarmizegetusa térképet közöl, valamint részletesen elemzi a demsusi templomot is. Kiemelendő Bartalis Antal Ortus et occasus imperii Romanorum in Dacia Mediterranea cimű 1787-es munkája is, amely számos korabeli gyulafehérvári régészeti felfedezést említ.
A Gianicolo dombon, Róma egyik legszebb pontján áll a Garibaldi téren Garibaldi, a nagy olasz szabadsághős lovasszobra. A szobor körüli parkban számtalan márványszobor áll. Olyan személyek szobrai, akik a hazáért, szabadságért és Róma fővárossá emeléséért harcoltak. Már 1948-ban, a magyar szabadságharc 100. évfordulóján felmerült, hogy valamelyik kiemelkedő magyar szabadságharcos szobra is szerepeljen a szoborparkban. Kossuth Lajosra gondoltak, de ő a Róma felszabadításáért vívott harcokban nem vett részt, ezért elvetették a gondolatot.
A metszeten a római Szent Péter bazilika oltára és oltárbaldachinja látható, mely Gian Lorenzo Bernini alkotása és 1623-től 1634-ig épült. A baldachin felett felirat olvasható, melyet soronként a baldachin keresztje tör meg: "Molis aeneae, quam fusili artificio VRBA // NVS VIII.PONT.MAX.super SS. Apostolorum / PETRI, et PAVLI tumulum excitauit, // ornauitque Ioannes Laurentius Berninus Eques, / qui in Templo Vaticano opus // perfecit hic delineationem expressit / Eaque iterum typis Matthaeus Gregorius de // Rubeis in Foro Agonali cum nuouo Lampadum ornatu / prout in praesens // apparet anno 1685". A metszet bal alsó sarkában méretarányt jelző sáv látható, alatta felirat:"Scala palmor. Rom. 25". A metszet alján középen felirat: "Cum Priuil. Summ. Pontif.". A metszet jobb alsó sarkában felirat: "Aegid. Patigny Sculp. Roma".
A Magyar Királyságban a német nácik által hatalomra segített erők a zsidókérdésben a végső megoldásra törekedtek. Hasonló sors várt a romákra is. A nyilasok október 16-ai hatalomra kerülésük után azonnal megkezdték a romák szervezett összegyűjtését. Az orosz előrenyomulás miatt főleg a nyugat-dunántúli megyékre korlátozódott az internálás. A legnagyobb gyűjtőközpont a komáromi Csillag-erőd volt, ahová több ezer magyar romát hurcoltak. Innen a legtöbbjük végső állomása Dachau és Bergen-Belsen volt. A haláltáborokban sokakat meggyilkoltak, másokat embertelen orvosi kísérleteknek vetettek alá.
A kiállítás a múzeum nemzetközileg is számon tartott gazdag gyűjteményéből a legjellemzőbb kőemlék típusokat mutatja be: urnatartó kőedényt, sírköveket, szarkofágokat, kis, templom formájú síremlékek (aediculák) elemeit, isteneknek szentelt fogadalmi oltárokat és építkezéseket megörökítő feliratokat.
A kőemlékek a Pannoniára vonatkozó történeti, művészettörténeti ismereteinket egészítik ki egy olyan korban, amelyből csak kevés történetírói adat maradt fenn. A kőemlékek feliratai hírt adnak a tartomány bennszülött lakosságának és a római bevándorlók társadalmának, hivatalainak felépítéséről, adatokat tartalmaznak a gazdasági életre, a katonai csapatok állomáshelyeire vagy a katonák származására vonatkozóan. A hadtörténeti és politikai eseményekre is a feliratokból következtethetünk (katonai őrhelyek építése a dunai határ mentén, császári látogatás a tartomány több városában és katonai táborában). 041b061a72